Hulladékvadász létrejöttének igaz története

A Hulladékvadász létrejöttének története még 2015-ben kezdődött, amikor véletlenek sorozatának hatására bejegyeztem egy domain nevet.

Hulladékvadász története

Leszögezném, hogy nem a hulladekvadasz.hu domain nevéről volt szó, hanem egy teljesen másikat akartam. Kicsit zavarosnak tűnhet, de a lényege az, hogy egy másik domaint be akartunk jegyezni egy barátommal, akivel elbeszéltünk egymás mellett. Én elkezdtem bejegyezni (kifizettem) azt a címet, de végül ő gyorsabban esett neki a regisztrációnak és előbb igazolt vissza egy érvényesítő linket. A szolgáltatótól a domainnévért kifizetett pénzt nem kaphattam vissza, viszont másik domaint választhattam.

 

Sokáig tanakodtam, hogy mit kezdjek a kifizetett „nincsneve” domainnel és akkor figyeltem fel arra, hogy a közösségi csoportokban sokan panaszkodnak itt a szemét, ott a szemét”, de hiába jelentik be nem történik változás, vagy nem találják az illetékest.

Gondoltam egy nagyot. Környezetmérnökként végeztem, sőt egy volt szeméttelep rekultivációjából írtam a diplomamunkámat. Így kézzelfoghatóan jött az ötlet:

a Hulladékvadász!

A korábban félbehagyott domainregisztrációm kapcsán végül a hulladekvadasz.hu-t választottam. Ebben az időben nem értettem a weboldal készítéséhez, a webes témákhoz. A grafikai programoknál a paintnél megragadtam, így többhetes otthoni tanulgatás következett. Mindig érdekeltek az új dolgok, a számítástechnikai cuccok. Sosem voltam rest megtanulni új dolgokat, sőt igényem is van rá, hogy az ismereteimet szélesítsem. Ezért nagy lelkesedéssel ugrottam bele a webes programozás tanulásába, grafikai programok megismerésébe.

Kezdetek, légy önkéntes

A honlap végül 2016. január 1-én indult útjára, ahol még én töltögettem fel Érd és Budapest környékéről bejelentéseket mintaként. Aztán szépen lassan a lakosság is rákapott.

Kerepes külterülete valamikor 2016-ban. / Fotó: hulladekvadasz.hu
Kerepes külterülete valamikor 2016-ban. / Fotó: hulladekvadasz.hu

Pár héttel az oldal indulása után találkoztam egy régen látott cimborámmal, aki azt ajánlotta, hogy menjünk el a budapesti Örs vezér tere és Éles sarok közti Terebesi utcába, ahol egy görbe este után rengeteg szemetet látott. Elindultunk a helyszínre, be az utcába, ahol nem időztünk túl sokat a fura alakok, az ott élők ijesztő mivolta miatt. A videó szerkesztésével két hetet elbajlódtam, mivel akkoriban a videóvágáshoz se értettem akkortájt. A videó kész lett, de kellett hozzá egy cikk is, megírtam: Budapest szégyene, a Terebesi utca címmel. Feltettem a netre, ami kapásból az index.hu főoldalán landolt.

 

Innentől kezdve kezdtem igazán komolyan venni a honlap szerkesztését. Célom az volt, hogy minél többen ragadjanak telefont és váljanak hulladékvadásszá. Napról napra azon ötleteltem, hogyan lehetne környezetvédelmi mozgalommá változtatni a honlap adta lehetőségeket.

Hulladékvadász létrejöttének igaz története 1

Így alkottam meg az oldal mottóját:

Hulladékvadász, a legapróbb önkéntes!

Amivel nagyon sokan, nagyon rövid időn belül tudtak azonosulni. Az elején havonta olyan 10-20 bejelentés jött, majd átlagban napi 3-4 bejelentés is az ország egész területéről. Köszönhetően annak, hogy folyamatosan jöttek ingerküszöböt átlépő bejelentések, illetve gyakorta tartottunk hulladékvadász terepszemléket is. Itt több esetben drónnal mentünk ki a helyszínre, amivel Magyarországon elsőként mutattuk be a levegőből, milyenek is a településeink közepén elterülő illegális szeméttelepek. Első ilyen videónk Zuglóban készült, amire az index.hu és az RTL Klub Híradója is lecsapott.

 

A nagy nyilvánosság meghozta a várt hatást. Ömleni kezdtek a bejelentések az egész ország területéről.

2016 és 2018 között több mint 3000 illegális hulladéklerakással és autóronccsal kapcsolatos bejelentés érkezett, amelyből közel 1500 probléma sikeresen megoldásra került.

Több esetben előfordult, hogy a bejelentések feldolgozásával késtem, elkéstem, vagy fel sem tudtam tölteni, mivel a tevékenységet munka és család mellett végeztem. Emiatt több támadást kapott egyes olvasóktól, bejelentőktől a hulladekvadasz.hu, mert sokan azt hitték, hogy valami állami / céges szervezet működteti a honlapot. A bejelentéseket azóta is én kezelem, adminisztrálom. Sajnos az elmúlt három évben nem találtam senkit, aki hozzáállása és kitartása lenne hozzá, hogy tudna a bejelentésekkel foglalkozni.

2019-től elindult a félautomata bejelentési aloldalunk, ahová regisztráció után lehet feltölteni a bejelentéseket.

Az oldalon 2016 őszéig csak illegális hulladékbejelentések voltak megtalálhatóak, ekkor jött az ötletem mi lenne, ha saját készítésű szemléletformáló cikkeket is készítenék? Nem bíztam a véletlenre, szerkesztőséget kezdtem toborozni.

 

Hulladékvadász szakmai tartalmak, rovatok

Pár hét keresgélés után egyik barátom elindította a Városkép romboló rovatát, majd rátaláltam Tóth Andi – Háztartásom hulladék nélkül blogjára. Ezután felkértem arra, hogy vezessen rovatot a hulladekvadasz.hu -n. Ekkor kezdett az oldal mögé formálódni egy csapat, akik hetente vagy havonta egyedi személetformaló cikkekkel növelték a honlap hírértékét és tették illegális hulladék bejelentő oldalból hulladék témájú hírportállá azt.

Többek közt olyan rovatok jöttek létre még, mint a Szabó Henrietta vezette Kreatív Hobbik DIY rovat, ahol a kreativitást ötvözzük az újrahasznosítással. A nézettség növekedése tovább ösztökélt engem, hogy továbbfejlesszük az oldalt és azt hosszú távon életképessé tegyem.

 

MTVA Duna Tv Család-barát magazinműsorban szerepeltünk 2016 végén.

Folyamatosan azon filóztam, hogyan lehetne fejleszteni, életképessé tenni az oldalt. Emiatt kezdtem el már többed magammal azon gondolkodni, hogy az oldal alá be kéne jegyezni egy szervezetet, ami jogilag is hitelesebbé teszi a hulladekvadasz.hu -t és a köré kiépült Hulladékvadász mozgalmat. (Korábban, mint a domain tulajdonosaként az én nevemen volt a honlap.)

Ekkor jött létre a Hulladékvadász hosszú távú fenntartására szánt Jövő Öko-Nemzedéke (JÖN) Alapítvány, de az már egy másik történet. 

Gyakran ismétlődő kérdések

Hol lehet letölteni a Hulladékvadász applikációt?

Az applikáció elérhető Google Play-en és az Apple Istore -felületein.

Mit lehet vele bejelenteni?

Illegális hulladéklerakásokat, környezetszennyezéseket, szerves és szervetlen hulladékokat.

Szebenyi Péter
Szebenyi Péter

Pacsi, Szebenyi Péter vagyok, környezetmérnök, környezetvédelmi influenszer és zöld marketing szakember. Lakossági és céges szemléletformálással foglalkozom. Az én nevemhez köthető Hulladékvadász mozgalom és többféle országosan elismert edukatív zöld kampány létrehozása. Célom, hogy a környezetvédelem és a tudatos életmód nemcsak a lakosság, hanem a vállalkozások, cégek életének is a részévé váljon. Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Articles: 186