Menu Close

Marketing és a környezetvédelem? Írány a Zöld marketing

Marketing és a környezetvédelem? Írány a Zöld marketing 1

A marketing világa igazán sokrétű, ahol már a környezetvédelem is egyre több szerepet kap. Ebből született meg a zöld marketing.

Olyan megtiszteltetésben volt részem, hogy a Green and Care – Lifestyle csapata meghívására bemutathattam az általuk szervezett, Zöld marketing és körforgásos gazdaság – kerekasztal-beszélgetés című budapesti rendezvényen a környezetvédelem és a marketing ötvözéséből megszületett zöld marketinget.

A program elsősorban a kis- és középvállalkozásoknak szólt, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak a fenntarthatósághoz, környezetvédelemhez. 

Ezen keretek között szervezők által megrendezett esemény célja az volt, hogy a megjelent hazai vállalkozóknak segítséget nyújtsunk, és együtt gondolkodva megoldásokat találjunk arra, hogy milyen eszközökkel lehet hatékonyabban elérni a tudatos fogyasztókat.

A #zöldmarketing című előadásom és a hallgatóság. / Fotó: Green and Care - Lifestyle
A #zöldmarketing című előadásom és a hallgatóság. / Fotó: Green and Care – Lifestyle

Az előadásomban dióhéjban bemutattam prezentációm segítségével a zöld marketing részeit, eszközeit és a várt eredményeit és olyan kérdésekre adtam választ, mint

  • Mi is pontosan a zöld marketing?
  • Milyen lehetőségeink vannak a marketing zöldítésére?
  • Milyen lehetőségeink vannak itthon?
  • Miért más egy tudatos fogyasztó meggyőzése?
  • Milyen érvek fontosak nekik?

Kerekasztal-beszélgetés a fenntarthatóságról, a cégek környezetvédelméről és nem utolsó sorban a zöld marketingről

Az esemény második részében kerekasztal-beszélgetés zajlott, ahol több ismert nemes szakember társaságában vettem részt.

A közel egy órás kerekasztal-beszélgetés jó hangulatban telt. / Fotó: Green and Care - Lifestyle
A közel egy órás kerekasztal-beszélgetés jó hangulatban telt. / Fotó: Green and Care – Lifestyle

A beszélgetés résztvevői: Baán Flóra (HuMuSz), Kovács István (BME MVT), Szebenyi Péter (én), és Molnár Csaba (Magnet Bank). Szuper beszélgetés volt, ahol a témákat kiadósan kiveséztük.

Hatalmas mosoly a kerekasztal-beszélgetés végén. / Fotó: Green and Care - Lifestyle
Hatalmas mosoly a kerekasztal-beszélgetés végén. / Fotó: Green and Care – Lifestyle

A marketing témájú esemény networkinggel zárult. A szervezőknek köszönöm a meghívást.


Az esemény létrejötte és a MOVECO projekt

Napjaink gazdasága a „termeld-használd-dobd el” lépésekre épül, a jövő viszont a körforgásos gazdaságé, amely a „termeld-használd-használd újra” elvén alapul. Olyan kérdések tartoznak ide, mint a tartósság növelése, a termékek javíthatósága és újrahasznosíthatósága, a hulladékgazdálkodás és az iparági erőforrás-hatékonyság javítása, az ipari szimbiózis és újragyártás elősegítése. A MOVECO projekt erre a kihívásra ad választ az ökoinnováció és a körforgásos gazdaságba való átmenet elősegítésével a Duna régióban.

Vállalom cégek, iskolák, közintézmények részére interaktív előadások, oktatások megtartását, akár online is. Érdekelenk a részletek!

Olvasd el a többi cikkemet is!