Faültetés szabályai pofonegyszerűen – 7 pontban

A faültetés szabályai pofonegyszerűek, ha körültekintően, felelősen megtervezed egyéni vagy csoportos faültetésedet. 7 pontban összefoglaltam a lényeget.

A világunkban, a Földön tapasztalható természeti katasztrófák sorozata és a klímaváltozás okozta pánik kapcsán egyre többen gondolják úgy, hogy tennének valami igazán jót és hasznosat a negatív hatások megfékezésére. Például fát ültetnének.

Egyik oka ennek 2019 nyár elején a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány, ami szerint a faültetésekkel akár megállítható is lehetne a klímaváltozás. A másik ok az Amazonas őserdőt pusztító lángok okozta sokk, ami még inkább növelte az emberek lelkesedését a faültetéshez.

Faültetés JÖN Alapítvány
Faültetés a JÖN Alapítvány csapatával.

Sokan nagyon lelkesek is lettek ezek után, ami egy nagyon dicséretes és boldogító dolog. Viszont a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy sok esetben a nagy lelkesedéssel nagyobb kárt lehet okozni, mint hasznot.

Azt tudjuk, hogy ha örökbe fogadunk egy állatot az felelősséggel jár, de szerintem a faültetés is.

7 pontban a faültetés szabályai

  1. Megfelelő eszközök beszerzése: ásó, kesztyű, locsolókanna, csákány
    Célszerű megfelelő eszközök beszerzésével könnyíteni a dolgunkat, hiszen csupasz kézzel hosszú idő és igen nehéz munka lenne a fa helyének kiásása.
  2. Helyszín kiválasztása
    Ültetés történhet a saját kertünkben, állami erdőgazdálkodásban, sőt, közterületen is.
  3. Keretösszeg kiválasztása: Mennyit is szándékozunk faültetésre költeni?
    Egy facsemete pár ezer forinttól egészen horribilis összegbe is kerülhet. Ez függ a kiválasztott fa típusától is és a mennyiségtől. Továbbá előnevelt, több éves és méteres fát is lehet vásárolni, ami természetesen jóval drágább a facsemetétől. Minden esetben érdemes körbejárni a vásárlási lehetőségeket. Komoly árkülönbségek lehetnek.
  4. Faültetés optimális megvalósításához kiválasztani az ideális időpontot (évszakot)
    Fontos kiemelni, hogy a nyár nem alkalmas a faültetésre. A magyarországi erdészetek, kertészetek ősz közepétől tavasz közepéig ajánlják az előnevelt fák, csemeték kiültetését a végleges helyükre.
  5. Fa kiválasztása
    A fafajta helyszín szerinti kiválasztása kiemelten fontos, ahol minden esetben kerüljük az invazív fajokat.
  6. Fa utógondozása
    Talán ez az egyik legfontosabb, ahol minden fa elültetésével egy nemes cselekedetet hajtunk végre, de a fa élete és annak alakulása rajtunk is múlik. A fákat locsolni, metszeni, ha szükséges permetezni is kell. Emiatt ültetés után kötelező megtervezni annak gondozását, mert pár hét elteltével azt vehetjük észre, hogy a fa nem élte túl az ültetés utáni időszakot.
  7. Tápoldatozás
    Ha ültetsz fát, akkor mindenképpen gondolj arra, hogy megfelelő tápoldatozással, tápanyagokkal segítsd a fád fejlődését, megmaradását.

Kertben való faültetés szabályai

Ez talán a legegyszerűbb módja a faültetés helyszínének a kiválasztásának és az elültetésre szánt fa utógondozásának is.

A kép bal oldalán öcsémékkel labdázunk 1997-ben. Viszont a fát 1996 karácsonya után ültettük ki, ami ma már igazán tekintélyes méreteket öltött.
1996-ban ültettük ki a földlabdás karácsonyfát, ami ma már igazán tekintélyes méreteket öltött.
  • Először is döntsük el, hogy milyen fát ültetünk a kertünkbe (díszfa, gyümölcsfa, egyéb), hiszen ezek a fák jó esetben évtizedekig kertünkben élnek majd.
  • A kiválasztott fához megfelelő helyet biztosítsunk: egy nagy lobkoronájú fának több hely kell, mint egy alacsony, kis termetű fafajtának.
  • Érdemes földlabdás fenyővel karácsonyozni, amit akár a következő tavasszal ki is ültethetünk a kertünkbe. Mi így tettünk 20 évvel ezelőtt.

Közterületen való faültetés szabályai

  • Közterületen való faültetés alkalmával minden esetben az illetékes önkormányzattól kötelesek vagyunk engedélyt kérni a kiválasztott helyszínen való ültetésre.
  • Ha az nem megfelelő, akkor egy másik szabad helyet kell igényelni, amit csak a település kertészetével, gondnokával szakszerű részvételével közösen rendezhetünk meg.
  • Kiemelten fontos minden közterületi ültetés előtt a fa utógondozásáról is gondoskodni.
A faültetés szabályai segítségével 2019 novemberben a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területen ültettünk el 45 fát.
A faültetés szabályai segítségével 2019 novemberben a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területen ültettünk el 45 fát.

Erdőben való faültetés szabályai

  • Erdőben sose ültessünk engedély nélkül fát. Minden esetben a kiválasztott területtel foglalkozó erdészettel egyeztessünk.
  • Olyan fát válasszunk, ami helyi jelleghez igazodik, nem invazív.
  • Kérjük ki a szakértők véleményét.
  • Gondoskodjunk a fák utógondozásáról.
  • Erdőségekbe csemeték ültetése javasolt.
  • Ha ültetnénk, de nincs időnk, akkor az állami erdőgazdálkodásokat anyagilag is támogathatjuk, hogy minél több fát ültessenek.

Magyarország erdői

Magyarország több mint 20%-át erdő borítja. Ezt sok esetben a településeken lakó emberek – úgy érzik – nem tapasztalják. Az első világháború utáni csonka Magyarországon mindössze 10%-os volt az erdővel borított terület nagysága.

Faültetés közterületen engedélyköteles.
Faültetés közterületen vagy állami és magánerdőben is engedélyköteles.

A legújabb erdősítési tervek szerint 2030-ra hazánk több mint 25%-át erdő fogja borítani. 2019 tavaszán csupán 22 millió csemetét ültettek el az állami erdőgazdálkodásokban. Olvasd el ezzel kapcsolatban a Faültetés az új trend Magyarországon című cikkem.

Faültetés szabályai a gyakorlatban

Ahogy szokták mondani „a gyakorlat teszi a mestert”. A faültetés egy nagyon nemes cselekedet, amit csak megfelelő szabályok betartásával lehet végezni. Bízom benne, hogy az általam összefoglalt faültetés szabályai még inkább meghozzák a kedvet a világunk kizöldítéséhez.

Gyakran ismétlődő kérdések

Mi kell a faültetéshez?

Egy megfelelő helyszín, elültetésre szánt fa, ültetési eszközök, tápanyagutánpótlás.

Hol lehet fát ültetni?

Kertes övezetben helyi rendelethez kötött. Közterületen engedélyköteles.

Milyen fát ültessünk?

Minden esetben helyi őshonos fát ültessük és kerüljük az invázív fafajokat.

Szebenyi Péter
Szebenyi Péter

Szia, én Szebenyi Péter vagyok, környezetmérnök, környezetvédelmi influenszer és zöld marketing szakember. Lakossági és céges szemléletformálással foglalkozom. Az én nevemhez köthető Hulladékvadász mozgalom, a Jövő Öko-Nemzedéke (JÖN) Alapítvány és többféle országosan elismert edukatív zöld kampány létrehozása. Célom, hogy a környezetvédelem és a tudatos életmód nemcsak a lakosság, hanem a vállalkozások, cégek életének is a részévé váljon. Ha segítségre van szükséged, keress bátran, pacsi!

Articles: 203