Menu Close

Zöld szervezet születése: Így jött létre a JÖN

zöld szervezet születése jön

A világon több ezer zöld szervezet létezik, de kevés tud annyi eredményt felmutatni rövid 3 éven belül, mint a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány.

Ez az a környezetvédelmi szervezet, amit sokan csak JÖN Alapítványként ismernek. A személyemen keresztül egy videósorozat keretein belül bemutatom a JÖN-t, amit a Szebenyi Péter Youtube csatornámon, illetve a lentebb látható videóra kattintva lehet megtekinteni.

Célom vele az, hogy személyesebbé tegyem a környezetvédelmi szervezetünket és minden érdeklődő jobban belelásson egy alulról jött szervezet mindennapjaiba, kihívásaiba, egyszóval az életébe.

Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány = JÖN Alapítvány

A szervezetünkkel az utóbbi években több ezer tenni akaró embert ösztönöztünk a környezetünk megóvására, aminek hatására több rangos díjat is elnyertünk és váltunk a magyarországi médiában a leggyakrabban szereplő környezetvédelmi szervezetté.

Az általunk szervezet Dunamentő kalandon közel 400-an vettek részt.
Az általunk szervezet Dunamentő kalandon közel 400-an vettek részt.

Tennél a környezetért, de … ?

Felismertük azt, hogy az emberek tennének a környezetért, de legtöbb esetben nem találnak lehetőséget vagy csak nagyon kevés idejük van rá. Ehhez mérten alakítottuk ki a tevékenységünket, hoztuk létre ma már országosan ismert projektjeinket, például a Hulladékvadászt.

Hulladékvadász, a legapróbb önkéntes!

Az embereket mindig is zavarta, ha szemetes a környezetük és a legtöbbször tettek volna ellene, de nem volt meg a lehetőségük. Így 2016. év elején jött létre a Hulladékvadász mozgalom, aminek a létrejöttéről már írtam a blogomon.

A Hulladékvadász létrejöttének igaz története elérhető a blogomon.
A Hulladékvadász létrejöttének igaz története elérhető a blogomon.

2020. a megújulás éve a Hulladékvadászoknál!

Idén január 10-én megújult és Hulladékvadász by Zeewa néven rendszerként született újjá, ahol már nem csak szemetet lehet lefotózni és bejelenteni, hanem akár saját kezünkbe is vehetjük a probléma megoldását. Szemétszedési akciókat szervezhetünk és a hulladék elszállítására közösségi finanszírozás által adományokat gyűjthetünk.

Támogasd a környezetvédelmi szervezetünket, a JÖN Alapítvány fennmaradását, hogy minél hatásosabban végezhessük környezetmegóvó tevékenységünket.

  • Banki átutalással:
    Név: JÖN Alapítvány
    Számlaszám: 16200151-18537255  – Magnet Magyar Közösségi Bank Zrt.
  • Bankkártyás fizetéssel
    A megújult Hulladékvadász by Zeewa oldalán nem csak a JÖNt, hanem szemétszedési akciók megvalósulását is lehet támogatni.
  • Virtuális fizetőeszközökkel:
    Bitcoin adományozás
     és minden más virtuális fizetőeszközzel lehet támogatni a szervezetünk fennmaradását.
  • JÖN Környezetvédelmi nagykövetek
    Légy patrónus és ismerd meg a környezetvédelmi nagyköveteinket és támogasd egyéni környezetvédelmi céljaik elérését.

Mit támogatsz, ha a JÖN-t támogatód?

  • környezetvédelemmel kapcsolatos edukációs kampányokat (például: cigicsikkmentes, csomagolásmentes, Ne égess, komposztálj kampányok);
  • szemétszedési eseményeket szervezhessünk;
  • szemléletformáló tartalmakat készíthessünk (például a hulladekvadasz.hu -ra);
  • zöld workshopokoat rendezhessünk;
  • közösségi komposztálókat hozhassunk létre;
  • vagy minél több fát ültethessünk országszerte.

Zöld szervezet ide vagy oda, de Nélküled nem sikerülhet!

Vállalom cégek, iskolák, közintézmények részére interaktív előadások, oktatások megtartását, akár online is. Érdekelenk a részletek!

Olvasd el a többi cikkemet is!