Környezetvédelmi világnap 2024 – június 5.

A Környezetvédelmi világnap 2024 -ben aktuálisabb mint bármikor korábban. Egy jelzés értékű zöld nap, amivel a környezet megóvásra és a cselekvésre buzdítunk.

Környezetvédelmi világnap 2024

Veszélyben vannak a természet és a környezeti értékeink. Ennek érdekében a pánikkeltés és a klímaszorongás erősítése helyett a cselekvésre és a megoldásra helyezd a hangsúlyt.

Ha nem akarsz lemaradni környezetvédelmi jeles napokról vagy szemléletformáló tartalmakat olvasnál, akkor iratkozz fel a hetente jelentkező, ingyenesZöld hírlevélre!Minden zöld hír egy helyen.

Környezetvédelmi világnap története

A világnapot az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) 1972-ben, az Ember és Bioszféra című stockholmi konferencián alapította. Az eseményt világszerte 1972 óta június 5-én tartják, ahol széles körben felhívják a figyelmet eseményekkel, akciókkal, edukációs rendezvényekkel, ahol a fenntarthatóságot, a környezetvédelmet és körkörös gazdaságot népszerűsítik.

Azóta eme nemes zöld napot a világ legnagyobb éves környezetvédelmi eseményévé vált, amelyet több mint 100 országban ünnepelnek, köztük Magyarországon is. Itt főként közintézmények, zöld célokkal rendelkező cégek, állami szervek rendezik meg a napot valamilyen edukatív, vagy zöld esemény szervezésével. A világnaphoz való csatlakozásnak számos formája van, zöld konferenciák, workshopok, kiállítások, iskolai programok (szülőknek is), vagy éppen önkéntes akciók. Például vállatok céges szemétszedés vagy faültetés rendezésével.

Élj környezettudatosan!

Ha szeretnél elmélyülni a környezettudatos életmódot, akkor mindenek előtt vizsgáld meg az életviteledet. Számold ki az ökológiai lábnyomodat, jegyzeteld le napi szintű kiadásaidat, költéseidet és ezáltal a hulladéktermelésed, energiafelhasználásod.

Gyűjtsd szelektíven a hulladékod!

Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy életviteled során keletkezett hulladék ne vesszen kárba, újra hasznosításra kerüljön és nem utolsósorban értékes másodnyersanyag az ipar számára. Az így újrahasznosított hulladék segítségével nincs szükség újabb anyagok bányászatára, fák kivágására.

Olvasd el a szelektív hulladékgyűjtés szabályairól szóló cikkemet és mélyülj el a témában.

Takarékoskodj az erőforrásokkal!

Triviális, de mindig kapcsold le a lámpát, kapcsold ki a tévét vagy ne folyasd feleslegesen a vizet. Ezzel az apró lépéssel is nagyban hozzá tudsz járulni az energia-és erőforráspazarlás csökkentéséhez.

Komposztálj!

Sajnos még nem elegen, de egyre többen tudják, hogy a komposztálás a zöldhulladék legegyszerűbb újrahasznosítása. A lakossági hulladéktermelés 20-30%-a kerti-és konyhai zöldhulladék összességé, amin komposztálással radikálisan tudunk csökkenteni. Sőt, ha haladó szintre érsz, akkor akár ki is nullázhatod. A jutalmuk értékes komposzt, avagy a tápanyagdús virágföld, de hogyan is lesz? A Szebenyi Péter Youtube csatornámon az alábbi videómban bemutatom.

 

Kertészkedj!

Nevelj otthon zöldségeket, gyümölcsöket! Ha nincs rá lehetőséget vásárolj hazait. A kertészkedés egy csodálatos teremtő tevékenység, ahol az ember nyugalomra lel. Íme pár példa a kertemből. Az Instagram oldalamra rendszeresen posztolok kertemről képeket.

Szervezz zöld eseményeket!

Ha szeretnél minél több barátodat, ismerősödet motiválni a környezettudatos életmódra, akkor szervezz nekik, velük zöld akciókat, szemléletformáló képzéseket, workshopokat. A paletta igencsak széles, hiszen nagyon sokféle eseménnyel tudsz, tudtok hozzájárulni a zöldebb és egészségesebb világkép megteremtéséhez.

Ültess fát!

Faültetéssel egyre több csoport, szervezet foglalkozik. Az utóbbi években igazi trenddé vált a faültetés, melyhez én is több alkalommal, több száz fa elültetésének a szervezésében vettem részt. Például a 2016-ban létrehozott környezetvédelmi JÖN Alapítvánnyal – aminek alapító elnöke voltam – több ezer fát ültettünk el országosan.

Faültetés menő: több ezer fát ültettünk!
Faültetés menő: több ezer fát ültettünk!

Szervezz szemétszedési akciót!

A szemétszedési akció a legegyszerűbb, és talán a legedukatívabb program, amiben embertársainkat ösztönözhetjük. Az ilyen eseményeken testközelből mutatjuk be a problémát, a környezetszennyezést, ami így vagy úgy, de érint minket, a társadalom minden egyes tagját.

Magyarország valaha volt legnagyobb szemétszedési akciója, a Dunamentő Kaland volt, amit 2018. szeptemberében került megrendezésre a budapesti Duna-parton.

Környezetvédelmi világnap, más jeles zöld napok

Ha nem gondoljuk át a Föld erőforrásainak a felhasználását, nem állítjuk meg az értelmetlen környezetpusztításokat, akkor azzal is számolhatunk, hogy az év 365 napjában mindennapra jut egy zöld nap, vagy egy napra több is.

A környezetvédelem nélküled nem sikerülhet!

– a mottóm.

A környezetbarát életmód ma már nem divat, hanem cél, amit nem csak a környezetvédelmi világnap 2024 alkalmából kell élni.

Környezetvédelmi világnap 2024 egy lehetőség

Csatlakozz a környezetünk megóvásához, de ne csak jeles zöld napokon!

Szebenyi Péter – Környezetvédelem

Ismerd meg a környezetvédelmi munkásságom! Összefoglaltam nektek a szerteágazó tevékenységemet, aminek központjában a környezetvédelem áll.

Gyakran ismétlődő kérdések

Miért fontos a környezetvédelem?

A környezetvédelem egy összetett fogalom, amiben szerepet kap az állat-, természet-, és embervédelem is.

Mit tehetek a környezetünk megóváséért?

Élj környezettudatosan! Vizsgáld meg életmódodat, csökkentsd hulladéktermelésed, energiafelhasználásod.

Környezetvédelmi világnap miért fontos?

Egy jelzésértékű zöld nap, ami mindenkinek szól. A környezetünk megóvása jövőnk záloga.

Szebenyi Péter
Szebenyi Péter

Pacsi, Szebenyi Péter vagyok, környezetmérnök, környezetvédelmi influenszer és zöld marketing szakember. Lakossági és céges szemléletformálással foglalkozom. Az én nevemhez köthető Hulladékvadász mozgalom és többféle országosan elismert edukatív zöld kampány létrehozása. Célom, hogy a környezetvédelem és a tudatos életmód nemcsak a lakosság, hanem a vállalkozások, cégek életének is a részévé váljon. Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Articles: 189