A Karinthy Frigyes Gimnázium diákjainak tartottam zöld előadásokat
A Karinthy Frigyes Gimnázium diákjainak tartottam környezetvédelmi előadásokat a Föld napja, illettve a Föld hete kapcsán.
Természetesen amellett sem haladhattunk el, hogy éppen ezen a héten rendezik meg a Teszedd! akciót, illetve a Fenntarthatósági Témahét eseményei is most zajlanak.
Ezek után az előadásaimon bemutattam a globális környezeti problémákat és a egyéni megoldási lehetőségeket, illetve szó volt a fenntarthatóság fogalmáról is.

A három előadás alkalmával 3 különböző korosztályt vezettem be a környezetvédelem rejtelmeibe, és egyszerű megoldásaiba, amit egyéni szinten tudnak teljesíteni. Sokszor az hiszik az emberek, hogy a sok apró lépés nem számít. De igenis számít, nagyon is.
Sok kicsi sokra megy, én ebben hiszek.
Prédikálhatok én a környezetvédelemről, ha közben beletojok a közös levesünkbe. Remélem mindenki érti a hasonlatomat, bármennyire is közönségesnek tűnik, de nem az.
Nagyon sokan az apró lépések fontosságát nem látják, pedig apró lépésekkel lehet leginkább példát mutatni, hogy azt nap mint nap meg tudjuk lépni, nem elhagyagolni.

A diákok nagyon nyitottak voltak, érdeklődőek. Kaptam olyan visszajelzést is az előadásom után másnap, amin a Linkedin felületén megosztottam az előadásomat és oda egyik anyuka írta az alábbi sorokat:
A 15 éves fiam úgy jött haza aznap, hogy ‘Anya, volt egy fenntarthatósággal kapcsolatos előadás. Actually jó volt! Nem is volt unalmas!’- tudni jó, hogy az ‘actually jó’ nála a non-plusz ultra 🙂 köszönöm a munkádat!
Ez számomra nagyon megtisztelő, hogy ilyen teljesen váratlan helyről kaptam egy teljesen hiteles visszajelzést. Ezúton is köszönöm.
De a végén mindenki egyetértett abban, hogy ez nélkülük nem sikerülhet!
Fotók: Krisztov-Papp Krisztina, akinek köszönöm a profi képi megörökítést.