Életrajzi portré velem az Érdi újságban
Életrajzi portré készítésének az ötletével keresett meg Jakab-Aponyi Noémi, az Érdi Újságtól, hogy beszéljek egy kicsit önmagamról és az eddigi életemről.
A felkérést természetesen elfogadtam, amivel kapcsolatban megtisztelve, de kicsit furcsán éreztem magam. Ehhez hasonló felkérést még nem kaptam korábban. Mindenkit csak eddig a Hulladékvadász vagy a JÖN Alapítvány dolgai, de a mögöttük lévő szervező, tevő embert azt még nem érdekelte senki.
Korán fel kellett nőnie, lehet, ezért is lett fiatal kora ellenére nemcsak a családjáról, de a környezetéről felelősségteljesen gondolkodó és tevékenykedő emberré. A legtöbben a JÖN (Jövő Öko-Nemzedéke) Alapítvány és a Hulladékvadász.hu alapítójaként ismerik. Most Magyarország első és eddig egyetlen környezetvédő influencereként is szeretne befutni. Szebenyi Péterrel beszélgettünk – írja Jakab-Aponyi Noémi, az Érdi Újság riportere.
Íme pár kiragadott részlet ízelítőnek életem első portréjából:
Milyen volt a gyermekkora?
Miután elköltöztünk Tárnokra, nem sokkal később édesapám meghalt. 37 éves volt. Hárman vagyunk testvérek, mind fiúk, én vagyok a legnagyobb köztük. Apa az én 8. születésnapom előtt pár nappal halt meg, a középső testvérem akkor volt 5, a legkisebb öcsém pedig csak másfél éves. Úgyhogy édesanyánknak egyedül kellett felnevelnie bennünket.
Mi baja volt édesapjának?
Agyvérzésben halt meg. Semmi előjele nem volt, egy reggel történt. Felkelt, beszélgettünk, visszafeküdt, és nem kelt fel többet. Nagyon szerettem, sokat lógtunk vele, ezért nagyon sok emlékem van róla. Bár éppen abban az időszakban valami miatt összezörrentünk, legalábbis én duzzogtam rá. Anyukám főállású édesanya volt, hiszen nagyon kicsik voltak még a testvéreim, az özvegyi nyugdíjból nem tudott túl fényes körülményeket biztosítani számunkra, bár valahogy sikerült neki beosztani a pénzt, hogy időnként egy-egy játékkal meg tudjon lepni bennünket.
Hálás vagyok neki, mert sokat tanulhattam ebből, és a mostani fogyasztási szokásaimat is nagy mértékben befolyásolja, befolyásolta az, amit gyerekkoromban tapasztaltam. Az tudniillik, hogy nem kell sok a boldogsághoz. Nincs igényem rá, hogy legyen nem tudom hány házam vagy kocsim.
Édesanyám mindig arra nevelt, hogy elégedjek meg azzal, és örüljek annak, ami van.
Hol tanult?
A Kós Károlyban. Gépésztechnikus lettem volna, de létszámhiány miatt nem indult ez a technikum, így gépészmérnöknek mentem a főiskolára, de beszippantott a pesti éjszakai élet, így onnan egy fél év után kibuktam. Aztán környezetmérnöknek tanultam, és abból is végeztem el a tanulmányaimat. A szakdolgozatom témája különben épp egy Érd és Tárnok közötti volt szeméttelep rekultivációjáról szólt 2009-ben.
Említette, hogy számos díjat nyertek már a Hulladékvadásszal és a JÖN-nel. Melyik a legnagyobb elismerés ezek közül?
Talán Áder János köztársasági elnök köszönő levele, amiben a JÖN Alapítványunk által üzemeltett Hulladekvadász.hu –val elért eredményeket méltatta.
Az ő szakértőivel a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnál azóta is szoros együttműködésben vagyunk több témában is, például, hogy miért fontos létrehozni zöld kommandókat, mint tették azt Miskolcon, és hogy ezt hogyan lehetne országos szinten megcsinálni. Most is épp benne vagyunk valamiben, de erről egyelőre nem árulhatok el részleteket.
Az életrajzi portré teljes egészében az erdmost.hu -n olvasható, egy hulladékvadász szívügyei címmel.
