Menu Close

Víz világnapja – március 22: az élét

Víz világnapja 2022 - március 22

A Víz világnapja minden évben március 22-ére esik, ahol elsősorban felhívják a figyelmet a tiszta víz védelmére, az édesvízkészlet fontosságára.

A borítóképen látható csoportkép a Víz világnapja alkalmából a Ridikül magazin felvételén készült, ahol én is ott voltam a meghívott vendégek között. A magazin szerkesztői tematikus adással készülnek, ahol a víz és annak fontossága lesz a téma.

Víz nélkül nincs élet!

Szó esik a műsorban a víz védelméről, a rá leselkedő (főként emberi) környezetszennyezési veszélyekről, illetve víz tisztasági és csökkentési tippeket is kaphatnak azok, akik megnézik a műsor.

A Víz világnapja története

E nevezetes világnapot az ENSZ közgyűlése kezdeményezte a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferencián. Az eseményt először 1993-ban tartották világszerte.

A Víz világnapja a TikTok csatornámon

A kétrészes kis videósorozatban bemutatom a víz fontosságát és annak csökkentési lehetőségeit kész tényekkel, hogy mennyi, de mennyi vizet is pocsékolunk nap mint nap.

@szebenyi.peter

Írd meg kommentben! ✍️ Mennyi vizet használsz el egy nap? ? Víz világnapja 1. rész #foryou #szebenyipeter #vizvilagnapja #környezetvédelem

♬ California Dreamin – Be groovy or leave man‼️

Több hasonló videót találtok a Szebenyi Péter TikTok csatornámon.

@szebenyi.peter

Tudtad? ? – Ennyi vizet pocsékolsz el! 2. rész ??? #foryou #szebenyipeter #water #környezetvédelem

♬ California Dreamin – Be groovy or leave man‼️

Olvasd el a zöld tippjeimet is, amit a környezetvédelmi világnap kapcsán osztottam meg a Zöld blogomon.

Vállalom cégek, iskolák, közintézmények részére interaktív előadások, oktatások megtartását, akár online is. Érdekelenk a részletek!

Olvasd el a többi cikkemet is!