Menü Bezárás

Aszály ellen így védekezz konyhakertben – 7 tipp

aszaly ellen vedekezes

Aszály ellen nemcsak a mezőgazdaságban kell védekezni, hanem otthon a konyhakertünkben és kiemelten fontos a közvetlen mikrokörnyezetünkben is.

Magyarországon évről évre egyre kevesebb csapadék esik vagy ha igen, akkor egyszerre túl sok. Ez egyre nagyobb gondot okoz ez a hazai mezőgazdaságnak, kertészeteknek, aminek hatására drágulnak a különböző élelmiszertermékeket vagy dísznövények árai is. Ezért is gondolom úgy, hogy az önellátó kertészkedés egyre fontosabbá fog válni az emberek számára.

Az éghajlatváltozás jele az egyre több aszályos időszak!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat információi szerint a talajok felső 20 cm-es rétege igen száraz, a növények számára hasznosítható vízmennyiség mindössze 15-25%-át tartalmazza, ami továbbra sem éri el a növények számára hasznosítható víztartalom 30%-át.

aszály 2021
Az aszály 2020-ban sem kímélte hazánkat. / Fotó: OMSZ

A száraz időjárást olykor megtöri egy két záporos, zivataros időszak, de ennek ellenére sokfelé kritikusan száraz a talaj.

Védekezési lehetőségek az aszály ellen

Többféle lehetőségünk van az aszály ellen tenni, amit leginkább lakhelyünk adottságai határoznak meg. Az eszközök tárháza a rendszeres locsolástól egészen a mulcsozáson át egészen a házilag vagy gyárilag legyártott öntözőrendszerekig. Ezekből válogattam ki egy párat.

Fúrt kút, maga az áldás

Egy fúrt kút a kertben mindig megadja a kellő biztonságot ahhoz, hogy egész évben gondtalanul kertészkedjünk.

A hideg kútvíz kerülendő!

Az öntözést, a locsolást ne közvetlenül a kútból végezzük, hanem előzetesen tárolóedényekbe kiengedve tegyük, mivel ott a víz felmelegszik. Így nem a hideg víz kerül a növényeinkre. Sok növény nem szereti a hideg vizet, a fejlődésükben is negatívan befolyásolja őket.

Kútfúrás hosszú távon megérheti

Ha nincs kút a kertben, akkor érdemes érdemes elgondolkodni saját kút fúratásán, megkeresni az ebben a témában szakosodott megfelelő vállalkozót.  Drága mulatság is lehet a kútfúrás, de nem szabad megijedni. Minél több árajánlatot kell bekérni.

furt kut locsolás
Fúrt kút locsoláshoz, öntözéshez kiváló.

A kútfúrás költségét sok minden befolyásolja a vízér elhelyezkedése, mivel lehet 10 méteren van, de az is lehet, hogy 40 méter mélyen. A mi kutunk Érden a környék első fúrt kutja és több mint 40 méteres a mélysége. Ijesztő bele lenézni.

Kerti öntözőrendszer

Öntözőrendszer házilag is elkészíthető, többféle útmutató található róla az interneten, de boltokban is komplex öntözőrendszerek kaphatóak.

Locsolási kedvezmény igénylése

Az általában 10%-os átalánydíjas locsolási kedvezmény szinte minden településen igénybe vehető, ahol adott intervallumban igényelhető egy “tól-ig” időszakban és a szennyvíz-díjhoz rendelik hozzá.

Esővíz gyűjtése

Igaz, hogy ritkábban esik az eső, de ennek ellenére is érdemes beszerezni olyan tárolóedényeket, tartályokat, amikben a tetőről lecsordogáló esőcseppeket összegyűjtetjük. Nekem erre a célból egy IPC tartályom van, ami 1000 liter befogadására alkalmas.

Újonnan drága, de használtan viszonylag olcsón lehet hozzájutni. Ha használtan vásároljuk figyeljünk oda, hogy a tartály belső felülete ne legyen szennyezett.

@szebenyi.peter

Mit csinál egy okos kertész, ha sokat esik az eső? 🌧️💧 #szebenyipeter #foryou #kertészkedés #víz #aszály

♬ original sound – Murray

A Szebenyi Péter TikTok csatornámon rendszeresen osztok meg kertészkedéssel kapcsolatos rövid, de lényegre törő edukációs videókat. Kövess be ott is! Neked csak egy kattintás, nekem végtelen öröm!

Talajtakarás, avagy a mulcsolács

A mulcsolás egy olyan kertművelési technika, ami Magyarországon is egyre jobban terjed. Köszönhetően a talajra gyakorolt több pozitív hatásainak az összességének. Összetevője kerti vagy mezőgazdasági hulladékanyag, például fűnyesedék, darált faaprólék.

Talajtakaras mulcsolas
A talajtakarás kiváló eszköze a mulcsolás.

Pozitív hatásairól elmondható, hogy megtartja a talaj nedvességét, nem hagy teret a gyomok növekedésének, sőt ha elbomlik humusszá alakul át, ami kiváló tápanyagforrás a növényeinknek.

Védekezz a lakhelyeden a szárazság ellen

Ez az, amivel kapcsolatban a legkevesebbet lehet hallani. A konyhakertünk mellett érdemes figyelmet fordítani az ingatlanunk több részére is. Száraz időszakokban gyakrabban locsoljuk meg a gyepet, a virágoskert növényeit, a ház ablakai alatti területet. Az utóbbit mindenképpen azért, hogy frissüljön a víz által a levegő és a port is elmossa a víz.

Kis vízigényű növények az aszály túlélői

Érdemes megválogatni milyen növényeket ültetünk a konyhakertünkben. Ha nincs kút és sokkaljuk a vízszámlát, akkor érdemes kis vízigényű növényeinket ültetni vagy rövid tenyészidejű növények fajtákat. Ilyen például a borsó, köles is.

Waterbot, a növénymentő applikáció

További alternatíva lehet még a Waterbot nevű zöld applikáció, aminek a segítségével nem felejthetjük el szoba-és kerti növényeink locsolását.

Ha nem akarsz lemaradni hasznos kerti tanácsokról, tartalmakról, akkor iratkozz fel a hetente jelentkező, ingyenesZöld hírlevélre!Minden zöld hír egy helyen.

Harcra fel aszály ellen!

Bízom benne, hogy az aszály ellen mindenkinek lesz lehetősége felvenni a kesztyűt, de legalábbis az a bizonyos locsolókannát.


Gyakran ismétlődő kérdések

Mit nevezünk aszálynak?

Csapadékhiánnyal és hosszan tartó hőséggel járó időszak.

Mi okozza az aszályt?

Időszakos jelenség, aminek gyakorisága a globális felmelegedéshez és a klímaváltozáshoz is köthető.

Mivel lehet védekezni az aszály ellen?

Egy okoskertésznek több lehetősége is van: talajtakaró használata (mulcs), saját kút, esővíz gyűjtése.

Vállalom cégek, iskolák, közintézmények részére interaktív előadások, oktatások megtartását, akár online is. Érdekelenk a részletek!