Kávézacc felhasználása a háztartásban – 21 tipp
A kávézacc felhasználása több szempontból nemcsak hogy környezetbarát, hanem még költségkímélő is. Ebben a cikkben bemutatom széleskörű felhasználási módjait.
A világon a kávé már nagyon sok helyen elterjedt, ami köszönhető a fogyasztásának emberre gyakorolt pozitív hatásainak. Ilyen például többek közt a koffeinnek élénkítő hatása, illetve annak, hogy segíti az emésztés és az ereket is karbantartja.
Viszont hátrányaként szokták kiemelni a túlfogyasztását, az előállítását és a vele járó hulladéktermelést is. Ebben a cikkben ez utóbbiról, a kávézaccról lesz szó.
Kávézacc, avagy a kávé története
Sokan nem tudják, de a kávé Afrikából, pontosabban Etiópiából származó növény és a kezdetekben a fogyasztása nem a mai megszokott módon történt.
Az emberek kávét először nem itták, hanem ették.
Azt gondolták, hogy a kiszárított kávébab rágcsálása közben kivételes erőre tesznek szert. Ez utóbbit a kávéban rejlő „koffein” számlájára írhatjuk.
Természetesen az azóta eltelt időben ez megváltozott és az emberi kultúra részévé vált a kávéfogyasztás, melynek elkerülhetetlen egyik mellékterméke a zacc lett. Ezt az igazán univerzális anyagot még a mai napig sokan első sorban hulladéknak tekintik, pedig nem kéne.
Kávézacc tulajdonságai
Mint mindennek így a kávézaccnak is megvannak a sajátos előnyös és hátrányos tulajdonságai, amit többféleképpen és megannyi helyen tudunk felhasználni.
Kávézacc felhasználás helyei
- háztartás, konyha;
- kert;
- szépségápolás;
- kreatívan (például festés);
- és a munkahelyen is.
Kávézacc felhasználása a háztartásban
A nagyüzemi kávéfogyasztás nem a kávézókban történik, hanem összességében a háztartásokban. Egy 3 fős család fejenként megihat napi 2-3 kávét is, mely során bőséggel jöhet létre pár hét alatt is több kilónyi kávéhulladék is.
A kávéhulladék a zacc kiváló másodnyersanyag.
A háztartásodat minél kevesebb hulladéktermeléssel szeretnéd vezetni, akkor érdemes a zacc újragondolását, újrahasznosításában elmélyülnöd.
Szagok semlegesítése
A zacc kiválóan használható háztartásokban keletkező szagok semlegesítésére, de azok forrásának teljes körű felszámolására nem minden esetben alkalmas.
Szag a hűtőben
Tegyünk a képen látható módon zaccot a hűtőbe, aminek segítségével egy időre megszabadulhatunk a kellemetlen szagoktól.
Kellemetlen szagú edények
A legjobb háztartásokban is előfordulhat, hogy egyes edények – maradandóan is- átveszik az étel vagy már megromlott étel szagát. Ebben az esetben is új értelmet nyer a kávézacc felhasználása, ami a következőképpen történik. A problémás edényt fel kell tölteni vízzel és bele kell tenni a zaccot, amit hagyni kell állni egy darabig. Ennek hatására a szag semlegesítődik.
Dohos szag megszüntetése
Ha nem is oldja meg teljes mértékben a kávézacc felhasználása a dohos szagot, de nagyban csökkenti annak kellemetlen torokfojtogató szagát.
Bútorápolás kávézaccal
Az életünk folyamán vásárolt bútorokra is hatással van az idő vasfoga. Ez elsősorban apró karcolásokkal jelentkezik, amire a kávézacc felhasználása – rövid távra biztosan – sötét bútorokra pozitív hatással van. Mindössze annyi a dolgunk, hogy egy neves-zaccos puha törlőronggyal átkenjünk a sérült részeket.
Fehér vagy világos színű bútoroknál ez a technika nem előnyös.
Hamu takarítása
Egyes vélekedések szerint kiválóan alkalmas a nedves kávézacc a hamu megkötésére. Mások meg felesleges időpocsékolásnak gondolják, mivel vízzel is könnyedén megoldható lehet a hamu eltávolítása kályhák, kandallók takarítására.
Hamutartó szagtalanítása
Ha ezzel az ártó szenvedéllyel éled mindennapjaid, de zavar a lakásban a cigifüst szaga, akkor érdemes a hamutartóba kávézaccot szórni. Megköti a kellemetlen szagokat.
Szúnyog ellen
A kávéban található anyagoknak köszönhetően a zacc kiváló szúnyog-és rovar riasztóként is funkcionálhat. Csak annyi a dolgunk, hogy a zaccot párologtatóba helyezzük és az így levegőbe kerülő elijesztetjük a rovarokat.
Kávézacc felhasználása a konyhában
A háztartás kiemelt helyszíne a konyha, ahol a megmutatja igazi sokoldalúságát és értékét.
Konyhai súrolószer
A zacc apró szemcséinek köszönhetően súrolószerként is használható száraz felületeken, illetve vele már vizes használatával a mosogató lefolyóját és csőhálózatát is rendszeres használatával karbantarthatjuk.
Sütés, főzés,
A használatával intenzívebbé tehetjük ételeink ízét. Füstösebb ízt ad sült húsoknak, ha sütés előtt átdörzsöljük egy kevés zaccal. A mennyiségével óvatosan kell bánni, mert túl soktól kesernyésebbé is válhat a hús.
Mosogatószivacs
Egyedi mosogatószivacsot is készíthetünk belőle a nagyobb szemű zaccot egy törlőrongyba kötve átdörzsölhetjük az edényeket. Ez utóbbinál szerintem a kivitelezés elég macerás, mint hasznos.
Kávézacc felhasználása a szépségápolásban
Többféle módja van annak, hogy természetes alapanyagok segítségével ápoljuk bőrünket, hajunkat. Ilyen téren a kávézacc felhasználása is többféle opciót rejt magában.
Házi kozmetikai szer
Házilag készíthetünk belőle többféle természetes anyagok kombinálásával kozmetikai szereket is. Minden esetben tájékozódjunk az összetevők adagolási mennyiségéről és az elkészítés módjáról. Az előbbinél különösen ügyeljünk arra, hogy az egyénre szabott allergiás összetevők ne kerüljenek bele a házi kozmetikai szerünkbe.
Bőrradír
Kiváló bőrradír készíthető belőle több más anyag hozzáadásával. Az interneten többféle recept megtalálható melyek szerint a zaccot össze kell keverni kókusz vagy olívaolajjal és vízzel. Ezek után a kezelni kíván bőrfelszínre kenhetjük. Hatására az elszáradt hám, illetve bőrdarabokat eltávolíthatjuk. A házi bőrradírunkat ezek mellett mézzel is feldobhatjuk és így egy igazi vitaminbombát készítve belőle.
Narancsbőr ellen
A kávé serkentő hatása miatt a narancsbőr ellen, illetve annak hatásának csökkentésére is alkalmas. Minden esetben a kezel területre kell helyezni hasonló konstrukcióban többféle természetes szer hozzáadásával.
Hajkondicionáló
A szépségápolás egyik eleme a hajunk állagának megóvása, javítása. Ilyen módon a kávézacc felhasználása a haj egészségének a megóvásánál is beválhat. Nagyon sok koffeintartalmú hajsampon kapható a különböző drogériákban, ami nem keverendő össze a zacc által kínált lehetőségekkel, hatásokkal. Az alkalmazásától a hajunk csillogóbbá, illetve dúsabbá válhat.
A zacc hajon való használata a következő módon történik:
- vizesítsük be a hajunkat;
- a zaccot ilyenkor dörzsöljük bele;
- aztán jó alaposan megmossuk, kiöblítjük.
Kávézacc felhasználása a kertben
Legyen szó egy egyszerű kertről vagy konyhakertről mindkét esetben kiválóan felhasználhatjuk a háztartásunkban keletkező kávéhulladékot. Személy szerint amióta én kertészkedem minden esetben arra törekszem, hogy a lehető legtöbb zöldhulladékomat visszaforgassam a kertem talajába a növényeim táplálására.
Kávézacc ph értéke
A kávé maga savas kémhatású, de lefőzése alkalmával távozik belőle a savanyító anyag. Ezek után nem lehet meglepő, hogy a kávézaccnak semleges lesz a ph értéke. Ettől függetlenül enyhén savanyítja a talajt, ami kedvezhet a rhododendron, muskátli vagy hortenzia csoportjába tartozó virágoknak.
Kávézacc növényekre
A növényeink külön örülni fognak neki, hiszen a zacc nagyon gazdag nitrogénben. Emiatt hasznos tápanyag lehet számukra, amit a földbe keverve vagy vízben feloldva juttathatunk el hozzájuk. A belekeverése azért is fontos, mivel a zacc a szabad levegőn hamar megpenészedik.
Kávézacc virágföldbe
Természetesen virágföldbe is keverhetjük és így egy igazán feltuningolt tápanyagdús virágföldet kapunk. A kávézacc felhasználása a kerti szezon kezdetén nagyszerű lehetőségeket rejthet a palánták nevelésekor. Érdemes emiatt már pár hónappal korábban már gyűjteni a kávé hulladékát és légmentes körülmények között tárolni a penészedés megelőzése érdekében.
Kávézacc komposzt
Talán az egyik legjobb megoldása a növényi alapanyagú zacc újrahasznosítására a komposztálás. Több tulajdonságának a segítségével a komposztban elősegíti a hő fejlődését, megtartását. Sőt, ha ez még nem lenne elég, akkor annak nedvességtartalmának megőrzéséhez is hozzájárul.
Kávézacc csigák
Ha kertészkedsz és gondot okoznak a csigák sziszifuszi kertedre néző káros tevékenységei, akkor ezt zacc a barátod lesz. Főként a meztelen csigák esős időben való támadásának visszaverésére szokták használni. Sokan esküsznek rá, érdemes kipróbálni.
Kávézacc felhasználása kreatívan
A kávézaccból természetes festék készülhet, amivel kifesthetjük a ruháinkat, hajunkat, sőt még húsvéti tojásainkat is.
Tojásfesték húsvétra
A húsvéti tojások festésére is kiválóan alkalmas a zacc. Ehhez mindössze 10 percig kell forró vízben kell főzni, majd leszűrni.
Haj színezésére
A tojásfestéshez hasonló módszerrel tudjuk a hajunkat is barnítani vele, igaz a hatása nem maradandó, hamar elillan.
Ruhafestés
A ruházatunk megújításéra is alkalmas. Hasonlóan fenti festési módszerek alkalmazásával érhetjük el a kívánt célunkat.
Kávézacc felhasználása munkahelyen
Az életünk java részét a munkahelyünkön töltjük. A munkaidőben történő kávészünetek vagy megbeszélések alkalmával éves szinten nagy mennyiségű kávét fogyasztunk el.
Sokan bele se gondolnak abba, hogy ott is a kávézacc felhasználása, újrahasznosítása legalább helyi szinten is indokolt lehet.
Fenntartható munkahely
Magyarországon a fenntartható munkahelyek száma még elenyésző számban léteznek, de az utóbbi időben több fenntartható megoldás jött létre ennek megoldása érdekében. Ilyen lehetőség például a vállalkozás zöldítés is, ahol megfelelő szakember segítségével szemléletformálják a munkatársakat és új fenntartható zöld irányba helyezik a vállalkozást.
Kávékapszula
Az újszerű kávézás szerelmesei is termelnek kávéhulladékot, ami a kávékapszula esetében a kávékapszula fémes váza és annak beltartalma. Ha módunkban áll érdemes kinyerni a kávékapszula lefűt kávéjának maradékát, ami szinten felhasználhatunk többféle módon.
Itt érdemes csak az adalékmentes változatok tartalmait újrahasznosítani és a többféle hozzávalóval rendelkezőket érdemes elkerülni.
Kávétermesztése és az ökológiai lábnyoma
Az elmúlt században a kávéfogyasztása sosem látott méreteket öltött. A világon több helyen főként az Egyenlítőmentén többféleképpen termesztik. A kávé termesztése nagy odafigyelést, emberi igénybevételt, vegyi kezelést és nem utolsósorban rengeteg vizet is igényel.
Egy csésze kávé előállításához 132 liter vízre van szükség
– írja a Wikipedia.
A legnagyobb kávétermelő ország Brazília, aminek főként az Amazonas őserdő látja kárát. Más országokban is hasonló a helyzet, ahol a kávétermelés előre tör ott a természet visszaszorul. Ilyen kiemelt kávétermelő helyszínek még Elefántcsontpart, Kongó, Kenya vagy éppen Nigéria.
Kávé és a klímaváltozás
Szinte minden mezőgazdasági termelésre valamilyen formában hatással van a klímaváltozás is. A kávé esetében sincs másképp. Egyes becslések szerint a jelenlegi termelési mennyiség nagyban vissza fog szorulni, mert nem kedvez a globális felmelegedés a kávénak a termesztéséhez.
A probléma elhárítása kapcsán három dolog fordulhat elő. Az egyik, hogy új, alkalmazkodó fajtákat nemesítenek, új technológiákat vezetnek be, illetve mindezek összességének köszönhetően jóval megdrágul a kávé ára.
Kávézacc felhasználása: pro és kontra
Összefoglalásul elmondható, hogy a kávéhulladék egy kiváló másodnyersanyag, egy igazi univerzális termék. Felhasználása sokrétű, amire egy az egyben új termékként és újrahasznosítás által új alkotóelemként is tekinthetünk.
Természetesen mint mindennek ezeknek a megoldásoknak is vannak előnyei és hátrányai, ami kifúj a rászánt idő nagyságától és a felhasználásának a módjától. Ez utóbbi nem mindenkinek lehet ínyére vagy nyerheti el a tetszését. Mindenesetre én mindenkinek sok sikert kívánok.
Gyakran ismétlődő kérdések
Mit nevezünk kávézaccnak?
A kávébabszemek örült maradványát, ami a kávéfogyasztás után hulladékként marad meg.
Mire érdemes felhasználni a kávézaccot?
Rengeteg hasznos felhasználási módja van a háztartásban, sőt még a kertben is.
Kávéfogyasztás káros a környezetre?
Az előállítása és a fogyasztása is hatalmas ökológiai lábnyommal jár. Tehát igen, az!